Egy másik élet-2.fejezet

2.A temetés

-Fogalmam sincs,mit mondhatnék.
-Nekem elég az is,hogy segítesz,Syd.Egyedül...már nem bírnám.
Tenyerembe hajtottam a fejem,úgy éreztem,felrobbanok.Ma van Anyu temetése.Pontosabban három óra múlva.Syd mögém lépett,és a vállamra tette kezeit.
-Pihenj egy kicsit,ezt majd én befejezem.Mikor aludtál utoljára?-kérdezte rosszallóan,de hallottam a hangján,hogy fáj neki így látnia.
-Edward nem alussza át az éjszakát.És amúgy sem tudok-mondtam felemelve a fejem.
-Megvagytok lányok?-kérdezte belépve a konyhába Sam bácsi.
-Amennyire lehet ilyenkor az ember-mondtam,és fellöktem magam a székről.-Apu?-kérdeztem.
Sam bácsi megrázta a fejét.
-Velem nem áll szóba,csak bámul ki az ablakon.Te beszéltél már vele?
Éreztem,hogy fojtogat a sírás,de lenyeltem.
-Próbáltam,de mintha a falnak beszélnék.Egyszer szólalt csak meg,akkor is szobacserét kért.Nem bír bemenni a szobájukba.És...-kicsordult egy könnycsppem.-És mintha Edward nem is lenne.Még csak rá se nézett.Azt hiszem...azt hiszem őt okolja...Anyu...Anyu haláláért-zokogtam,és Syd karjai közé vetettem magam.
Syd a hajamt simogatta,de nem mondott semmit.Tudta,hogy a szavak most nem sokat segítenek nekem,és ezért hálás voltam.Ő volt a legjobb barátnőm,mióta betettem a lábam a művészeti iskolába.Mikor kezdtem megnyugodni,felnéztem rájuk.
-Köszönöm-mondtam,és próbáltam ebbe az egy szóba belesűríteni minden hálámat.
-Ugyan mit?-kérdezte Sam bácsi.
-Hogy segítetek.Nem tudtam volna ezt mind elintézni egyedül-hálálkodtam.
-Az oroszlánrészét így is te csináltad.Én büszke vagyok rá,hogy ilyen erős barátnőm van-mondta Sydney,majd megölelt,jó erősen,és csak utána engedett el.
Felkapott egy kupac tányért és elvitte a nappaliba,ahol elrendeztük az ételeket a vendégek fogadására.A bébiőrből sírás hangzott fel.Felsóhajtottam.
-Felkelt,megyek,megnézem-mondtam Sam bácsinak,és elindultam az emeletre.
Amíg felértem,kézfejemmel letöröltem arcomról a könnyeimet.Benyitottam Apuék szobájába,vagyis most már az én szobámba.Edward teli torokból üvöltött a kiságyában.Két lépéssel nála termettem,és kivettem az ágyból.
-Itt vagyok,Pöttöm,itt vagyok- mondtam és ringatni kezdtem.
Ahogy megérezte,rögtön elcsendesedett.Nagy,kék szemekkel meredt rám.Áthelyeztem csak az egyik kezembe, és a másikkal az arcát cirógattam.Puha,finom bababőre volt,és ahogy az én közelségem őt,az övé is megnyugtatott engem.A kisujjamat oda tartottam a szájához,mint egy cumi gyanánt.Nagyon szerette,ha ezt csinálom.Ilyenkor kis kezecskéivel az enyémhez kapott,és a többi ujjammal játszott.És most is ezt csinálta.Rámosolyogtam.
-Lemegyünk Sam bácsihoz és Sydhez,csak előbb tisztába teszlek,rendben,Edward?-gügyögtem neki.
Igazán szerettem a navét.Még Bella nagyi utolsó kívánsága volt Apuhoz,hogy ha valaha születik fia,Edward legyen a neve.Sosem jöttem rá,miért,de a nagyinak ez fontos volt.Így mikor megtudták,hogy Anyu terhes,rögtön meg volt a fiúnév:Edward.A Melanie Anyu választása volt.


-Isabella,át kéne öltöznünk-mondta Syd visszarántva a valóságba.-Jól vagy?
-Persze,csak elbambultam-mondtam.
A nappaliban ültem az egyik fotelban.Időközben Edward elaludt a karjaimban.Felnéztem az álló órára.Tíz órát mutatott,egy óra múlva kezdődik a szertartás.Én és Syd még farmerban és pólóban voltunk,Sam bácsi rögtön öltönyben jött el hozzánk.Felálltam,és vigyázva,hogy ne keljen fel,Edwardot a babakocsiba fektettem.Olyan volt,mint egy kisangyal.
-Figyelsz rá?-kérdeztem Sam bácsitól.
-Persze,menjetek nyugodtan-bólintott.
Megindultam a lépcső felé,és Syd szorosan mögöttem jött.Felérve az emeletre még láttam,ahogy Apu becsukja a szobaajtaját.Sokáig nézhettem az ajtót,mert Sydney átkarolta a vállaimat,és behúzott a szobámba.
-Hidd el,biztosan csak időre van szüksége.Ha felkészült rá,megteszi-biztatott Syd.
-Remélem igazad van-vallottam be,majd az ágyhoz sétáltam,amire már ki volt készítve mindkettőnk öltözéke.
Sydney egy fekete nadrágkosztümöt vett fel fehér blúzzal és fekete bokacsizmával.Nagyon jól állt neki,bárcsak ne ilyen alkalom miatt látnám benne.Én egy térdig érő,fekete ruhácskát vettem fel,fekete csipkekardigánnal és fekete körömcipővel.Az alkalomhoz illő öltözék miatt vettem egy fekete szövetkabátot,amit egy darabig még hordani is fogok még.
Syd az elülső fekete loknijait egy-egy hajtűvel oldalra tűzte.Gondoltam.én kontyot csinálok,de annyira remegett a kezem,hogy kiesett a kezemből a fésű.A barátnőm gyorsabb volt nálam,így felkapta,és engem pedig leültetett a fésülködőasztalhoz.Nekiáll kifésülni a hajam.
-Mit szeretnél,Bells?-kérdezte rám nézve a tükörből.
-Kontyot-feleltem elfúló hangon.-Anyu is sokszor megcsinálta a hajam-nevettem fel keserűen.
-Tudom,Isabella-felelte nyugodt hangon Sydney.
Néztem egy darabig,hogy barna tincseimet összefogja,majd kontyot alkot belőle.Nekünk a konty-készítés a vérünkben van a balett miatt.
-Szerinted Anyu helyett jó anyja leszek Edwardnak?-adtam hangot kérdésemnek,ami egy ideje már foglalkoztat.
Sydney befejezte a hajamat,így mellém guggolt,és én arra fordultam a széken ülve.Syd az ő zöld és az én kék szememet összekapcsolva válaszolt:
-Már most is az vagy.Sok anya kevésbé,vagy egyáltalán nem ragaszkodik úgy a vér szerinti gyerekéhez,mint te Edwardhoz,az öcsédhez.És ez fordítva is igaz.Edward nagyon ragaszkodik hozzád.Még csak egy hetes,de ahogy te az övét,ő is lesi minden rezdülésedet.És ahányszor átvettük tőled,addig nyüsszögött,amíg visszakerült a te karjaidba.Csak tőled fogad el ételt,és nem alszik el,ha nem vagy a közelében.Te talán még nem érzed,hisz annyi minden szakadt a nyakadba,de külső szemlélőként elmondhatom,hogy ami közted és Edward között van,az az igazi anya.gyermek kapcsolat.
Láttam a szemében,hogy komolyan gondolja,és nem csak nyugtató-szövegként mondja el ezt nekem.Hálás voltam érte.
-Köszönöm,hogy a barátnőm vagy!-borultam Sydney nyakába.
-Én köszönöm,hogy a barátnőd lehetek!-ölelt vissza.
Kopogás érkezett az ajtótól.
-Gyere-mondtam kicsit hangosabban.
Sam bácsi dugta be a fejét,majd jobban kitárta az ajtót,és beljebb lépett.
-Sydney,itt vannak a szüleid,indulnunk kéne,Isabella-mondta csendesen.
-Csak egy perc-mondtam és kibontakoztam Syd öleléséből.
Visszafordultam a fésülködőasztalhoz,és kutakodni kezdtem az ékszeresdobozomban.Meg is találtam,amit kerestem.Egy vékony ezüst lánc,amelyen kecses ezüst kereszt-medál lógott.
-Segítenél?-kérdeztem Sydney-től,felmutatva a nyakláncot.
Bólintott,majd elvette tőlem és a nyakamba akasztotta.Megfogtam a keresztet.Még Anyutól kaptam 13 éves koromban.Ő pedig az ő anyukájától.és így tovább,egészen Lady Elizabeth-ig.
-Most már mehetünk-mondtam és felálltam.
A barátnőm lement a szüleihez,Sam bácsi pedig követte.Én bementem Apuhoz.Állt az ablak előtt,és nézte az eget,de nem szólt egy szót sem.
-Mennünk kell-mondtam halkan.
Apu egy szó nélkül elindult,szemében hatalmas mértékű fájdalom tükröződött.Egymásba karolva mentünk le a földszintre,ahol a többiek ránk vártak.Edward még mindig aludt a babakocsiban,és Mrs.Stewart,Sydney édesanyja gyönyörködött benne.Apu segített felvenni a kabátomat,de még csak egy pillantást se vetett a fiára.
Sydney a szüleivel ment,mi pedig Sam bácsi kocsijával.Amint kiléptünk a házból,Apu beszáll a kocsiba,és Sam bácsi és Mr.Stewart segített nekem Edward babakocsijával.
-Elmondta Sydney,mi van Will-el,sajnálom lányom-mondta Mrs.Stewart.
-Köszönöm,Mrs.Stewart-motyogtam,majd beszálltam az autóba.


A temető tele volt emberekkel,mire odaértünk.Ott volt az osztályom,tanárok,az igazgatónő,és azok,akiket Anyu tanított.Anyu zenetanárnő volt a Marylanden.
A gyászjelentésben külön kértem,hogy a részvét-nyilvánítást mellőzzék,mert anélkül is elég nehéz volt végigcsinálni a temetést.
Szerencsére,Edward végigaludta a szertartást.Én Apu vállára hajtott fejjel zokogtam,amíg a pap elmondta a beszédét.Apu is ,és mások is rendesen itatták az egereket.Anyu jó ember volt.
Mindenki egy szál fehér rózsát dobott a sírba,én és Apu viszont liliomot,mert az volt Anyu kedvence.
-Szeretlek,Anyu-zokogtam.
Már alig voltak a több száz emberből.Csak azok maradtak,akik jöttek utána hozzánk,de tapintatosan ők is arrébb vonultak.Már Apu is elindult feléjük,én kértem,hogy hadd maradjak egy kicsit egyedül.
-Megígértem,hogy vigyázok rájuk,és ezt be is tartom.Felnevelem Edwardot,bármi áron!Esküszöm a sírodra,hogy vele leszek mindig,amíg élek és szüksége van rám!És Apunak is segítek.Nagyon hiányzol,szükségem lenne rád!-szipogtam,majd elindultam Sydney és Edward felé.